Életem rögei

Az izgalmak folytatódtak. A nyelvvizsga jól sikerült és remélem meg is lesz. De nem erről akarok ma írni. Azt nem tudom pontosan miről is szeretnék, de erről nem. Talán a iskoláról, a tovább tanulásról, vagy a még előttem álló vizsgákról, próbatételekről? Nem, ezekről sem. Talán arról, hogy milyen szörnyű is ez a világ és mennyi rosszat hord a hátán a föld, de nem, nem e fajta nagy dolgokról akarok ma szólni. -még mindig nem tudom pontosan miről is, de ezekről nem. Itt ülök a tanulni valóm fölött és arra gondolok, miért? Miért kell ez az egész? Miért csinálja mindenki ezt az egészet? Van egyáltalán értelme küzdeni és nehéz munkával végig csinálni az életet? Ezt talán senki nem tudja megmondani. Viszont ez sem az, amiről igazán írni akarok.Az életem egy olyan pontjára érkeztem, amikor először minden szép, de kiderül, hogy annyira mégsem. Steve nem érdekel, nem ez a téma aggaszt, erre még van időm. Néhány megingáson, egy-egy témába kacsintáson kívül tényleg a nyugalom szigete lengi be, ezt a bizonyos eget rengetően, komoly, fontos, sokak számára létkérdést. Nos, azt hiszem még mindig nem tudom mi is az amiről írni akartam és most nem is keresem tovább. Aki kíváncsi keressen meg, nézzen a fejembe, és talán meglátja a káosz és kavalkád közepén a lényeget, mert hogy én most nem találom, az is biztos.

A lassan letelő két napos hószünet után, azt kell mondanom ismét egy izgalmas most hosszú hétvégén vagyunk túl. Már pénteken elkezdődtek az izgalmak. A nyelvvizsgám első része miatt csütörtök- pénteken nem voltam suliba. Ez még nem volt túl érdekes egész csütörtökön német szövegeket hallgattam és német adókat néztem. Viszont péntek reggel hatalmas havazásra ébredt az ország. Mutyi enyhén rám hozta a szívbajt, amikor felhívott és közölte, hogy a suliból minden vidékit hazaküldtek. Normál esetben ez nem lett volna olyan ijesztő, de így a vizsgadrukkal ötvözve nem esett túl jól. Később újra hívott és elmondta már a Csabaiakat is hazaküldték, mi meg pont akkor indultunk Csabára. Anya kész túlélő felszerelést csomagolt az útra. Végül szerencsésen oda értünk, kedves Gábor barátunknak köszönhetően oldódott a feszültségem is, majd bementem, hallgattam, írtam, kijöttem és szerencsésen haza is értünk. A hétvége izgalmai pedig csak ekkor kezdődtek. Másnap délre esküvőre voltunk hivatalosak Orosházára. Ez mind szép és jó, csakhogy a hó még mindig esett és elég vastag rétegben állt már mindenhol. Némi aggódás és ismét túlélő felszerelés társaságában útnak indultunk. Kicsivel tovább tartott az út, de időben oda értünk. Rendben lezajlott az egyszerű, de annál szebb szertartás, majd a gratuláció. A hagyományos vacsora helyett, itt lakodalmi ebéd volt, minden finom, ahogy az lenni szokott. Mulatozás, tánc, evés, ivás, fényképezkedés, minden ami kell. Estefelé pedig a haza utazás. Nem történt semmi, mindaddig amíg be nem fordultunk a bejárónkra, ott ugyanis elakadtunk, de legalább már itthon voltunk. Mindenki lapátot és seprűt ragadott és kiástuk az udvart, hogy a két autó be tudjon állni a garázsba. Eközben Viki és én teát főztünk, mama vacsorát készített, majd miután újra jól laktunk és felmelegedtünk, szépen lezártunk egy újabb napot. A vasárnap izgalmait már magunknak kerestük. A havazás ideiglenesen elállt, így gyorsan be kellet fogni a lovakat a szánba. Jó alaposan beöltöztünk és indult a kaland. egyszer aztán megálltunk egy pillanatra pihenni, és itt kezdődtek az izgalmak. Induláskor először is eltört az egyik hámfánk. Ezt gyorsan kiküszöböltük, a közelben lakó lovas ismerősök segítségével, akik tudtak adni egy másikat. A következő indulási próbálkozáskor, azonban már egy fogósabb problémával találtuk szemben magunkat. Újabb reccsenés és ezúttal a rúd tört el. Szerencsére nem keresztbe, csak egy darab tört le a végéről, így még ezt is meg lehetett oldani. Végül ezt a kalandot is izgalmakkal ugyan, de szerencsésen megúsztuk. Itthon kifogtunk és a szánt a helyére toltuk. Majd a jó nagy hóba, hóangyalkát csináltunk. Sőt még Nikivel hócsatát is vívtunk. Én a szemüvege alá juttattam havat, ő pedig légcsövön vágott engem. Egyikünknek sem lett semmi baja, csak az izgalom hagyott nyomot rajtunk, semmi más. A hétfő számomra már kevésbé izgalmasan pihenéssel és tanulással telt, most pedig itt a kedd, ami hasonlóan pihenős és tanulós napnak ígérkezik. Holnap vége a hószünetnek és ismét iskola. Ebben is van valami jó. Hiszen most, Steve-en túl, a nyugalom szigetén bármi megtörténhet. Jó itt lenni, de talán ki is lehetne lépni. Bármilyen izgalmakat rejtsen is a jövő, én állok elébe és várom a folytatást. :D

Most, hogy elvileg magamnál vagyok itt az ideje, tudósítani a hétvégéről. A top 5-ös még most sem teljesen tiszta, de erősen körvonalazódik. Tényleg betegség és egyre erőseb, de még ellenállok. Most viszont szóljon a szó a szombatról. Nem túl korai ébredéssel kezdődött, majd készülődés, öltözködés, pakolás, indulás. Az út a suliig simán zajlott, jó volt a hangulat az autóban és határozottan nem izgultam. Ezután parkolás az Obi parkolóban, röhögve átsétálás a sulihoz és szembesülés a hatalmas sorral. Még jó, hogy nekem nem kellett kivárni, én mentem a terembe és kezdtem a további készülődést. Ahogy csütörtökön a főpróba előtt, ekkor is izgalmasan és szépségekben gazdagon telt az idő. Bár a műsort mi nem nézhettük, de a keringőre belógtunk és nagyon szép volt. Szépek és ügyesek voltak. Ezt további várakozás és készülgetés követte, majd indulás a színpadra. A táncok jól mentek, aztán görögödés gyertyás tánchoz. Időben elkészültünk, lement a vetítés, itt egy picit izgultam, de aztán senkinek nem remegett a keze és nem gyújtottuk fel a sulit, szóval ez is rendben ment. A közös dal előtt ofő felhívása a színpadra, négyéves munkáját megköszönni és vele együtt énekelni. Ez is rendben ment és szép volt. Itt végeztünk is a műsorral, jöhetett a szalagtűzés. E osztály révén már megint utolsóként jöttünk mi, de legalább jobban láttak a szüleink, miután a többi osztály szülei jó részt kivonult. A szalag fel lett túzve. Szép sötétzöld. Azt nem teljesen értem, a zöldülés miért érés, hacsak nem borsóban, uborkában esetleg brokkoliban gondolkodunk. A lényeg, hogy a tűzésen senki nem vágódott el, senkit nem szúrtak nyársra, meg hasonlók. A program persze csúszott, így a tűzést rövid fényképezkedés és rohanás követte. Izgalmas volt és Mutyikám engem nem zavart. Taxival vissza a suliba ott várakozás és a várva várt pillanat, a terem ajtaja kinyílt. Szép, igényes volt a díszítés. A köszöntő kicsit félre csúszott,de betalált és a koccintás is rendesen megvolt. A vacsi finom volt. A zenekar pedig szuper, meg a buli is. Mindenki táncolt, ugrált, pörgött, pattogott. Élveztük a dolgot. És ég tényezők is voltunk a betegségünk szempontjából. Na jó azért annyira nem amennyire szerettük volna, de így is jól éreztük magunkat. Szépen lassan el is jutottunk oda, hogy hajnali 1 óra és a zenekarnak lejárt a munkaideje. Azért még kihúztuk egy negyed órácskával és utána irány a szomszédba.Onnan kisebb séta a következő helyre, ahol éppen zárt buli volt, onnan tovább a következőre, ami zárva volt, végül vissza a szomszédba és még néhány óra buli. Levezetésként séta a hidegben, ami az enyhe fagyást leszámítva tökéletesen jó zárás volt. A fagyás pedig egész érdekes volt. :D Hazaérve, be az ágyba és még kb másfél óra elemzés. Három és fél óra után ébredés a beszélgetés folytatása, felkelés, reggeli, összepakolás, irány az állomás és tényleg haza. A vonaton kedves néni mellé sikerült ülnöm, aki rendesen próbált kifaggatni a szalagavató és a továbbtanulás terén. A csúcs mégis a kalauz srác volt, aki felszállás előtt még kinyitotta az ajtót és végig nézte a búcsút Mutyival, majd a kabinhoz érve szinte meg se nézte a bérletem és már kérdezte is, hogy: szalagavatód volt? Kis cuki. :D További kellemes dolgok is történtek, például kijöttek elém az állomásra a férfiak. Bubu gyakorolhatta a vezetést, apa meg az oktatást, sőt még én is hazajutottam. :D Itthon meglepetés szalagavatós ebéddel készültek nekem, némi kis ajándékkal. Már alig várom, hogy kinyíljon a jácintom. Ebéd után egy órácska alvás, majd Mutyival a megbeszélés távolsági folytatása. Kis próbálkozás a tanulással, vagy inkább próbálkozásra emlékeztető dolgok cselekvése, később Rita bekapcsolódása a beszélgetésbe. Végül pedig a jól megérdemelt, nem teljesen megfelelő mennyiségű, de azért igen kellemes alvás. Jó érzés zöldnek lenni, bár talán nem változtat semmin, legalábbis nem közvetlenül, közvetve esetleg. A lényeg, hogy jó, a többi meg majd kialakul. :D

A kép célba ért és bár nem úgy ahogy terveztem, de így is jó. Emellett még, ha nem is annyira nagyon, de így is tényezők maradtunk és tényleg úgy érzem lesz még itt alkalom. Amennyiben pedig két kis hölgy igazán úgy érzi, én készen állok bármiféle beszélgetésre, két bizonyos alakkal, akár még személyesen is. :D Csodák csodájára várom a holnapot. Izgulni nem izgulok, de várom. Bizonyos okok miatt persze, melyekről azért nem nagyon beszélhetek nyilvánosan. Tényleg nevezhetjük akár betegségnek is, de ez egy nagyon kellemes betegség. És tudom a neveket, bár nem biztos, hogy teljes neveket, de keresztneveket égész biztosan. :D A top5-öst még állítgatom, de remélhetőleg holnapra elkészülök vele.

Az utóbbi bejegyzéseim némiképp tőlem szokatlanul komolyra sikeredtek. Ezt most megtöröm. Kicsit a csendet is. Szóval mindjárt szalagot avatunk. Tegnap volt a tűzési főpróba, ma pedig a műsoré, jól sikerült. Én mégis az ezeket megelőzően könyvtárban eltöltött néhány órát részesítem előnyben. Ez a néhány órácska csak úgy elröppent és igencsak kellemesen telt. Volt nevetés, honfoglalás, zenélés, öltözködés, Szépségek, rendre igazítás, idegeskedés, izgulás, rohangászás, járkálás, nyál csorgatás, ámuldozás és még megannyi örömteli dolog. Drága Mutyi remélem ma már nem fogsz nekiülni olvasni, mert akkor most lehet, hogy okozok neked egy ideges, álmatlan éjszakát. Ugyanis én holnapra terveztem egy bizonyos helyen, egy bizonyos Csillának átadni egy bizonyos képet. Szükség van erre a tettre, mivel most úgy érzem tényezők vagyunk és azoknak is kell maradnunk. Szombaton műsor, tűzés, vacsora és buli a program. Majd némi alvás, de arra várhatóan csak a hajnali órákban kerül sor és utána még időben haza is kéne érkeznem. Hát ez van, de majd egyszer leszek hosszabb ideig is, majd esetleg az írásbeli után, sőt még egy kajálás is be van tervezve drága Ancsával karöltve. Szóval zsúfolt a terv és a naptáramba egyre kevesebb dolog fér, főleg hogy az írásbeli utáni első hét már le is van foglalva Debrecennek. Persze odáig még el is kéne jutni. addig sok dolog van amit túl kell élni, így vagy úgy, de várom már a végét. A nyárra pedig vár rám Siófok és én semmi esetre sem várakoztatnám meg, amint lehet a karjaiba vetem magam és élvezem, hogy ami Siófokon történik, az ott is marad. :P :D

Ha eddig kétségbe voltam esve, akkor a mostani eseményekre csak annyit mondhatok: NO COMMENT. Ezzel pedig azt hiszem mindent kifejeztem és teljesen lényegre törő voltam. Köszönöm a figyelmet, ennyi voltam.

A szólás szabadság jogán ma még szólhatok. Bármit szabadon leírhatok, de mi lesz még ezután? Személyes problémáim csupán apróságok, porszemek a világot sújtó óriási gondok mellett. Hiszen ki vagyok én, hogy azon aggódik, milyen lett a félévi átlagom, miközben bezártak egy óvodát. És ez csak egy éppen ma történt aktuális probléma. Mi lesz ezután? Miben reménykedhetnek az emberek? Jobb lesz-e bárkinek a sorsa, persze azokon kívül akik ezt az egészet a saját jólétük elérése miatt hozták létre. Hibáztathatunk-e egy embert, vagy egy adott réteget, csoportot? És ha igen, kik azok? Számít ez egyáltalán? Vagy már mindegy? A baj megtörtént, jelen van, de tudunk tenni ellene? 18 éves elmúltam, tenni akarok az ellen, ami most van. Egyedül viszont kevés vagyok. Biztosan találnék magam mellé hasonló gondolkodású és változtatni akaró embereket, de hol kezdjem? Ma már van női egyenlőség és mint már említettem szólás szabadság és még sok olyan dolog, aminek segítségével harcba szállhatnék, mert állítólag egyenlő vagyok bárki mással és vannak jogaim, amiket kihasználhatok. Hogy meddig lesz így azt nem tudhatom és még ha így is marad mire megyek vele? Egy filmben a főszereplő azt mondja: "Az órán olvasott könyvek mindig valamilyen szoros kapcsolatban álnak az éppen zajló kamaszkori gyötrődésekkel.". Nos, ha nem is a könyvek, de a történelem témakör, amit tanulunk, azt hiszem igen szoros kapcsolatban van a világban zajló eseményekkel. Bár biztos vagyok benne, hogy a végkifejlet már teljesen eltérő lesz, így harmadszorra. Remélem mindenki érti miről beszélek, mert bár szólás szabadság, én mégis inkább csak utalok, arra amire éppen gondolok. Azt pedig, hogy ebből mi alakulhat ki, nos azt kimondani nem én fogom. Mert ki vagyok én ahhoz, hogy ilyen komoly dolgokat kimondjak?.......

Mint már mondtam nem tudhatod mit hoz a jövő. Én sejtettem. Azt viszont, hogy mikor hol és hogyan ér utol a sorsom, nem tudhattam. A mai nap nem volt a legjobb. Bár talán jobb túl lenni rajta és nem húzni tovább. Hogy haragszom-e? Azt kell mondanom, nem. Számítottam erre és ha nem ma akkor holnap vagy azután. Tovább én nem húztam volna. Ez biztos és így nem haragudhatok. Ez nem jött össze és kész. Ez van. Majd lesz máskor, másként. Én általában vidám vagyok és ha valami miatt szomorkodnom kéne, akkor is gyakran mosollyal álcázom azt. Nem vagyok az a típus, akit láthatóan megviselnek dolgok. Az emlékek nyomot hagyhatnak, de más minden elfeledhető. És, hogy mit hoz a jövő? Nos, azt megtudom, ha itt az ideje.

Félek a jövőtől. Ezért sokszor, inkább nem is gondolok rá. Azzal viszont, hogy a homokba dugom a fejem nem lesz jobb, könnyebb vagy kevésbé ijesztő. A jövő rejtély. Erre a rejtélyre viszont, csak egy megoldás létezik. Ez pedig nem más, mint az idő. Ahogy telik az idő a jövő egyszer csak jelenné válik és fény derül a titokra, amit addig rejtett. Legyen szó akár az iskoláról, továbbtanulásról, munkáról, párkapcsolatról, családról, vagy bármiről, semmit sem tudhatsz igazán előre. Nem tudhatod mit hoz a jövő. És tudom, ez is csak egy közhely, de attól még igaz. Belekezdhetsz bármibe és ha van hozzá elég erőd végig csinálhatod. De még ha az elején minden szép és jó, akkor sem tudhatod, hogyan fog folytatódni. Mégsem élhetünk félelemben. Hiszen, aki félelemben él, az csak félig él.